December 8-án, szombaton 18 órától a pozsonyi AEGON Arénában kerül megrendezésre Fight Explosion elnevezésű nemzetközi küzdősportgála, a viadalon K-1, Muaythai és MMA-szabályrendszerű összecsapásokon szurkolhatnak az érdeklődők. A legmagasabban jegyzett magyar Muaythai-harcos, Szűcs Barna is ringbe lép, a Re-Gym sportolója K-1 szabályrendszerben méretteti meg magát, riválisa a szlovákok egyik legjobbja, Ján Mazúr lesz.

Rangos gálán vesz részt szombaton az erdélyi magyar sportoló, a pozsonyi rendezvény egyik főmeccsét vívja Ján Mazúr ellen. A szlovák fiú Moravcsik után északi szomszédaink második számú Muaythai harcosa, de K-1 szabályrendszerben is a legjobbak közé tartozik. Azért Barnát sem kell félteni, Rehák György tanítványa többször bebizonyította, nem csak technikailag, taktikailag és fizikálisan kiemelkedő, hatalmas szíve van, nem ismer elveszett mérkőzést. Szűcs nem csak Muaythai-ban, K-1-ben és a magyar válogatott WAKO mérkőzésein is megmutatta kvalitásait. Barna megbízható kéztechnikája mellett lábbal nagyon erős, térdesei, taposó és köríves rúgásai brutálisak, de kevés ember létezik Európában, aki speciális állóképességben felé tudna kerekedni.

Mazúr komplex tudással rendelkezik, váltogatja alapállásait, viszont fizikálisan nem annyira erős – jellemezte szlovák vetélytársát Szűcs. – Láttam róla néhány videót, a nála gyengébbeket porrá zúzza, az erősebbekkel szemben hátrált. Meglátjuk, mire megyünk egymással. Rutinos fighter, de tapasztalatban én is sokat léptem előre az évek során. Sok meccset vívtam, most már sokkal jobban érzem magam a ringben. Az ízes beszédű, jó humorú erdélyi srác nem spilázza túl a taktikát, amondó, szükséges egy elképzelés a ringbe lépés előtt, de harc közben már nem szabad gondolkodni. A ringben ösztönből, reflexszerűen kell, hogy jöjjön a mozdulat, ha egy század másodperccel később reagálsz, azt már nagy pofonnal büntetik – érkezett Barnától a megállapítás.

 A Re-Gym sportolója 3×3 percben, K-1-szabályrendszerben, 76 kilogrammban ütközik Mazúrral. Nem kell sokat fogyasztania, s ezt egy csöppet sem bánja.

Ahogy telik az idő, egyre nehezebben megy a fogyasztás. Nagyon jó nekem ez a súlycsoport, nem kellett túl sokat leadnom, éles leszek a meccsre. Szeretném meglepni Mazúrt, győzni megyek Pozsonyba!

Szlovák riválisa a Keleti Medvék csapatának színeiben meccsel az AEGON Arénában, ám a magyar fiút ez csöppet sem ijeszti meg: – Szeretem a medvéket, eljátszunk majd – zárta egy poénnal Barna az esélylatolgatót.

Szűcs Barnát mestere, az egykori legendás Muaythai-harcos, Rehák György kíséri el a szlovák fővárosba. A Re-Gym trénere jól ismeri Mazúrt.

Moravcsik után Mazur a legjobb szlovák thai-boksz harcos, sokat edzett és mérkőzött Thaiföldön és Hongkongban – kezdte Rehák György. – Ázsiában több klasszissal is összemérte erejét, sokat próbált, kemény harcos, generációjának egyik legjobbja. Gyerekkora óta a harcművészetek gyakorlója, korábban, egy tatbányai gálán Vörös Rolanddal is összecsapott 70 kilóban. Akkor hatalmas küzdelem után Roland nyert pontozással. Mazúr azóta nem csak súlyban, tudásban is gyarapodott, a világ élvonalába küzdötte magát Muaythai-ban, de K-1-ben is eredményes. Erőssége, hogy váltogatja alapállásait, mindkét oldalról nagyon jól dolgozik, kőkemény. Szombaton mindent meg fog tenni, hogy hazai közönség előtt győzzön. Nagyon komoly menedzsment áll mögötte, ésszerűen építik fel a mérkőzéseit. Reméljük, Szűcs Barnával melléfognak. Talán azért választották őt, mert Barna pár éve beugróként ütközött Moravcsikkal, akkor a szlovák pontozással győzött. Ebből indulhatnak ki, úgy vélik, hogy Mazúr is megveri Barnát. Ám versenyzőm azóta folyamatos, jó teljesítménnyel fejlődött, eredményesebb és pontosabb lett, nőtt a K.O.-ereje, több értékes skalpot szerzett. Szűcs Barna Európa élmezőnyébe tartozik, győzelmi szériában van, legutóbbi mérkőzésén, Hollandiában egy balköríves testrúgás után elsőmenetes K.O.-győzelmet aratott. Pozsonyban mindent megteszünk a győzelemért, szeretnénk meglepetést okozni.

Rehák György bízik benne, hogy a Re-Gym népes szurkolótábora Pozsonyban is képviselteti magát, s a helyszínen drukkol majd Barnának. Szűcs Barna felkészülését és versenyzését a Re-Gym támogatói kör Super Pro segíti.

Szűcs Barna akció közben:

-

-

-

-

-

-

-

-

Mestere, Rehák György:

-

-

 -

-

-

-

Fight Card:

71kg 3×2 min- Muay Thai

Patrik Remiš (Diamond Gym ZA)             vs               Tomáš Drábik (Huron Gym BA)

76kg  3×3 min K1

Huraj Hanulay   (Hanuman Gym BA)         vs             Patrik Toth  (Fighting Gym BA)

55kg  3×3 min K1

Lucia Krajčovičová (Hanuman Gym BA)    vs        Nevenka Mikulič  (CRO)

72kg 3×3 min Muay Thai  (no elbows)

Michal Halada (Hanuman Gym BA)            vs         Milan Paleš (Diamond Gym ZA)

77kg 2×5 MMA

Robert Pukač (OFA)                                       vs       Adam Šindelár   (CZ)

86kg 3×3 min Muay Thai  (no elbows)

Daniel Hromek  (Hanuman Gym BA)           vs        Marcel Jager   (Firegym BB/Eastern Beasts)

+100kg  2×5 min MMA

Tomáš Vašíček  (Pit Gym Nitra)                    vs        David Rychlý  (CZ)

86kg 3×3 K1

Tomáš Šenkýr  (Diamond Gym ZA)               vs       Erik Tlkanec   (Bratislavská boxerňa)

77kg 2×5 min MMA

Peter Stacho (OFA)                                        vs         Jozef Kral     (CZ)

100kg 3×3 min K1

Tomáš Kohout (Hanuman Gym BA)               vs          Elmir Mehič  (BiH)

76kg 3×3 min K1

Ján Mazúr  (Firegym BB/Eastern Beasts)       vs         Barnabás Szűcs (HUN Re-Gym / Kurosaki)

86kg  3×3 min K1

Miroslav Cingel  (Diamond Gym ZA)               vs        Tomáš Penz (CZ)

76kg 3×3 min  Muay Thai

Vladimír Moravčík  (Firegym BB/Eastern Beasts)        vs             Raphael  Llorda  (FRA)

Use Facebook to Comment on this Post