Sangtiennoi Sor Rungrot 1966-ban született Pathumthaniban, Bangkok északi tartományában. Sangtiennoi is örökre helyett foglal a Muay Thai legendái között, a hosszú karrierjével, és az elképesztő bátorságával, amit a harcok során tanúsított. A beceneve mindent elárul: „The Deadly Kisser” (a halálos csókosztó).  Egy török bokszoló elleni meccs során eltört az állkapcsa – ez volt a 33-as éveiben – ekkor döntött úgy, hogy itt az idő letenni a kesztyűket. Ezután megnyitotta saját gymjét, a Thor Sangtiennoi-t. Sok fiatal tehetséges harcos edz nála, és elhoz néha régi nagy harcosokat, hogy edzenek vele, beleértve az egykori Lumpinee bajnokot és ellenfelét, Samkor Kiatmonthep-et. Voltak külföldi tanítványai is, mint például az ausztráliai sztárt, John Wayne Parr-t. Sok óriási legendát legyőzött, többek között: Nockweed Davy, Chamoiphet, Kiatniwat, Chandej, Saw Prantale, Sakmongkol, Orono, Teurdkiet, Namphon, Narmakabuan, Cherry, Neungtrakarn, Dekkers, Kassrioui, Danny Bill.

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

Interjú (Trefeu közreműködésével, 2009):

Trefeu: Hogy vagy?
Sangtiennoi: Nagyon jól, köszönöm.
Trefeu: Hány éves vagy?
Sangtiennoi: 42 éves.
Trefeu: Hol nőttél fel Thaiföldön?
Sangtiennoi: Pathumthani-ból származom, nem messze Bangkoktól (kb. 40 km-re)
Trefeu: Házas vagy? Van gyereked?
Sangtiennoi: 18 éve házas vagyok, és van két fiam. Az első 17 éves, a második 5 éves. A nagyobbik fiam űzi a Muay Thai-t és megszerezte az S1 övet nehézsúlyban, a neve „Moses” (A Radja-ban 7.)
Trefeu: Vannak testvéreid?
Sangtiennoi: Igen, négyen vagyunk gyerekek a családban.
Trefeu: Rajtad kívül más is gyakorolta a Muay Thai-t?
Sangtiennoi: Nem, én voltam az egyedüli, aki csinálta…
Trefeu: Gyerekként rossz voltál?
Sangtiennoi: Igen, nagyon. Gyakran verekedtem az iskolában…
Trefeu: Hány évesen kezdted el a Thai-Boxot?
Sangtiennoi: 13 évesen kezdtem. Hamarabb is elkezdtem volna, de a kezdetben a szüleim nem akarták, hogy ezt csináljam.
Trefeu: Hogyan fedezted fel a Muay Thai-t?
Sangtiennoi: Amikor gyerek voltam, gyakran láttam a bokszolókat futni, mert a házunk mellett futottak el. Csodáltam, amit csináltak. Egyik napon követtem őket és így láttam meg, hogy mit edzenek. Egyből megtetszett a Muay Thai.
Trefeu: És akkor abban a táborban is kezdted el?
Sangtiennoi: Igen, itt kezdtem el Pathumthaniban. A tábor neve pedig Lukbaandi volt. Később átmentem a Sitsurapong táborba.
Trefeu: Mennyi meccsed volt a Pathumthani tábor képviseletében?
Sangtiennoi: körülbelül 60.
Trefeu: Hány évesen mentél Bangkokba?
Sangtiennoi: 18 évesen a Lukmingkwanból a Nonthaburi táborba (Bangkok külvárosa)
Trefeu: Sokat maradtál ebben a táborba?
Sangtiennoi: kb. 15 évet…
Trefeu: volt saját szobád ebben a táborban?
Sangtiennoi: Igen volt saját szobám
Trefeu: Milyen címeket szereztél meg a karriered során?
Sangtiennoi: 3 övet szereztem.  Egy Radja övet, 60 kg-ban.  Csak 20 éves voltam. Aztán 10 évre rá a Lumpinee övet is megszereztem, azt 65 kg-ban és végül szintén 65 kg-ban a világbajnoki WMC övet Ausztráliában.
Trefeu: Kik voltak az ellenfeleid, akiket meg kellet verned a Radja és a Lumpinee övért?
Sangtiennoi: A Radja övért Jack Kiatniwat-ot kellett legyőznöm a Lumpinee övért pedig Singnakonkuay-t. Annak az időnek a nagyszerű harcosai voltak.
Trefeu: A karriered során, mely ismert harcosokkal kellett szembenézned?
Sangtiennoi: Rengeteg nagy harcossal: Nokweed Devy, Chanchai sor Thamrangsii, Wanpadet Phukrongfaa, Chamoipet Haphalang, Namphon Nongkeepahuyuth, Namkabuan Nongkeepahuyuth, Cherry Sor Vanich, Orono Por Muang Ubon, Superlek Sornisaarn, Samkor Kiatmonthep, Teurd Kie, Sakmongkol, Neungtrakarn Por Muang Ubon stb.
Trefeu: És mely farang harcosokkal?
Sangtiennoi: A leghíresebbek: Hassan Kassrioui, Danny Bill és Ramon Dekkers. Ramonnal – aki annak az időnek a legnagyobb külföldi sztárja volt – háromszor is találkoztam, én kétszer, míg ő egyszer nyert…
Trefeu: És Danny Billel hányszor csaptál össze?


Sangiennoi: Kétszer találkoztam vele, egyszer én nyertem egyszer ő nyert pontozással…
Trefeu: Melyik küzdelem volt számodra a legnehezebb?
Sangtiennoi: Rengeteg nehéz harcom volt, de ha egyet kell mondanom, akkor Nokwee Devy elleni volt a legnehezebb, de Danny Bill és Sakmongkol elleni is nagyon nehéz volt…
Trefeu: Mennyi harcon vagy túl?
Sangtiennoi: Több, mint 200-on, ebből kb. 150-et nyertem.
Trefeu: És KO-val is nyertél?
Sangtiennoi: Igen, sok csatát nyertem KO-val. Nem tudom megmondani pontosan, hogy mennyit…
Trefeu: Hány meccsed volt a Lumpinee Stadionban?
50.
Trefeu: És a Radja Stadionban?
Sangtiennoi: Több, a Radja-ban 80 volt.
Trefeu: Milyen harci stílust képviseltél?
Sangtiennoi: Olyan harcos vagyok, aki minden alkalommal fejlődik, ütök és keresztül sétálok az ellenfeleimen hátraarc nélkül…
Trefeu: Mi volt a legszebb élményed?
Sangtiennoi: A győzelmem Nokwee Devy felett, mert akkor ő volt az első Thaiföldön, én a Radja Stadion bajnoka voltam, ő pedig a Lumpinee Stadioné!
Trefeu: Gyakran meccseztél külföldön?
Sangtiennoi: Igen, Hollandiában, Ausztráliában, Új-Zélandon, Japánban, és Horvátországban.
Trefeu: Franciaországban?
Sangtiennoi: Soha.
Trefeu: Ismersz francia Nak Muay-okat?


Sangtiennoi: Dida Diafat-ot jól ismerem.
Trefeu: Számodra kik voltak a legnagyobb külföldi harcok abban az időben?
Sangtiennoi: Ramon Dekkers és Danny Bill.
Trefeu: És manapság?
Sangtiennoi: Ramon óta nem láttam még olyan farangot Thaiföldön, aki olyan erős lenne, mint ő…
Trefeu: És Thaiföldön jelenleg ki a legjobb?
Sangtiennoi: Saenchai Sor Kingstar, nagyon technikás!
Trefeu: Honnan jött a „The Deadly Kisser” beceneved?
Sangtiennoi: Volt egy szokásom, minden meccs végén adtam egy csókot az ellenfeleimnek az arcára vagy a homlokára, ez egy módja volt annak, hogy kifejezem a győzelmemet…

Trefeu: Volt kedvenc technikád a meccsek alatt?
Sangtiennoi: Nagyon szerettem a combrúgásokat és a testrúgásokat, főleg térddel.
Trefeu: Most, hogy befejezted azt a hosszú karriert, ami mögötted van, mit csinálsz?
Sangtiennoi: Van egy saját táborom, ami Pathumthani-hoz tartoik.
Tefeu: Sok Nak Muay van a táborodban?
Sangtiennoi: Kb. egy tucatnyi bokszolóm van. Sok külföldi is jön edzeni a termembe, japánok, olaszok, kanadaiak, amerikaiak…
Trefeu: Szerepeltél a Dida féle francia ChookDee filmben, tudnál mesélni erről egy kicsit?
Sangtiennoi: Nagyon jó emlékem van erről a filmről. Én játszottam Kaokor-t, aki az egyik edzője volt Dida-nak a filmben. Dida nagyon jó barátom. Úgyhogy így az interjú keretén belül is üdvözlöm őt.
Trefeu: Köszönöm az interjút, és ChookDee a bokszolóidnak!
Sangtiennoi: Köszönöm.

Mérleg: összes: 200, győzelem 150, vereség: 50

Címek:

Lumpinee bajnok
Radja bajnok
WMC világbajnok

-

-

-

-

Sangtiennoi vs Nokwee Devy:

Use Facebook to Comment on this Post