December 09-én vasárnap reggel, 10 Muay Thai Klub, több mint 70 gyermek és kadet korosztályú sportolója (5-14 éves korig) valamint több száz hozzátartozó és szurkoló vett részt az első Krampusz Kupa gyermek muay thai családi napon.

Sok gyermek itt tudta meg, hogy a nálunk hagyományos mikulás nap nagyon közel van a Thai Király december 05-i születésnapjához, amely persze nem ugyanaz, de a muay thai-t ünnepelni így is lehet.

Az eseményen maga a „mikulás és két krampusza„ is aktívan részt vett. A bemelegítés után a sportág hagyományaira jellemző  „Wai Kru Ram Muay„ tiszteletadással egybeforrt harci táncban mérték össze tudásukat fiúk és lányok.

Ezután csapat kötélhúzó verseny következett, melyet a „mikulás„ zsűrizett Majd gyermek muay thai bemutató küzdelmek következtek, teljes védőfelszerelésben. A harcosok fiatal koruk  ellenére figyeltek edzőikre, a bírói vezényszavakra és a muay thai-ra jellemző harctechnikákat – térdrúgás, könyök ütés, lábfogás, klincs – használtak.

Minden gyermek, edző, szülő óriási hangulatban, csillogó szemmel, feltöltődve fejezte be ezt a harcos napot, kezükben mikulás csomaggal, nyakukban arany éremmel.

Sikeres volt Rehák Györgynek a Re-Gym vezetőjének azon kezdeményezése amelyet szinte minden edző és szülő örömmel támogatott, hogy a 12 év alatti korosztályokat vonjuk be a muay thai életébe, ismertessük meg a szülőkkel a tervszerű oktatást, nyerjük meg őket ahhoz, hogy a sportnak  van utánpótlása, programja, elképzelése a jövőt illetően.

Dolgozzunk igazi jó közösséget építve a muay thai-ért !

Képek a krampusz kupáról:

Use Facebook to Comment on this Post