Az európai kultúrában kicsit szokatlan ez a különös tánc, amit rendesen megszervezett thai-boksz meccsek előtt eljárnak a harcosok. Kint Thaiföldön, minden egyes harc előtt eltáncolják ezt a fajta rituális táncot. De vajon mi is ez, és milyen célt szolgál?

Még régen, amikor a muay thai nem volt ring közé szorítva, a küzdelmeket a szabadban tartották. Mivel környezeti tényezők segíthették és akadályozhatták a harcosok teljesítményét, engedélyezve volt, hogy felmérjék a küzdő terület hátrányait és előnyeit. A Ram Muay alatt a táncmozdulatokkal bejárták a küzdőteret, hogy felmérjék a talaj tulajdonságait, illetve észben tartsák, hol van számukra előnyös illetve hátrányos pozíció. Nem csupán ez az egyetlen ok volt ennek a táncnak az eljárására. A küzdő felek így készültek fel lélekben a megmérettetésre, kiengesztelték a szellemeket, áldást kértek a régi idők Isteneitől. Továbbá így tették le tiszteletüket a tanáraik és szüleik előtt. Természetesen volt olyan szándéka is, hogy megijesszék, demoralizálják egymást, és hogy az adott két harcos felbecsülje a másik technikai, fizikális és lelki felkészültségét. Nem mellesleg ez kitűnő alkalom volt bemelegítésre a soron következő küzdelemre (a muay-thai-ban ez az egyetlen úgynevezett forma gyakorlat van). Amennyiben a két harcos ugyanazt a táncot adta elő, akkor lehetett tudni, hogy ugyanabból a „klubból” származnak, így nem jött létre a csata. Maga a tánc egy esztétikus, kecses, rituális mozgás, amely az előbb felsorolt funkciókat szolgálja. Az a harcos kap csak teljes megbecsülést, amelyik kellő kecsességgel illetve eredetiséggel tudja előadni. A régi időkben még a küzdelmek után is eljárta a győztes a táncot, hogy kifejezze örömét és köszönetét, de ekkor már bizonyos mozdulatokat kihagyott, nehogy megalázza, megsértse vagy kigúnyolja az ellenfelet. Fontos a kellékek viselete ez idő alatt. Ilyen például az Pong Malai (nyakon lévő virágfűzér), a Mong Kon (hagyományos fejdísz, egyfajta amulett) és a Pra Jead (karon viselt amulett). A Mong Kon-nál érdemes még jegyezni azt is, hogy különleges anyagból készült, de a misztikumát inkább az anyag származása adta. A harcosoknak nem volt sajátjuk, hanem minden Gym-nek külön volt. Ezek egyediek voltak így fel lehetett ismerni melyik iskolába tanítványa a harcos. Azokban az időkben harc közben is viselték (olyan szorosan rögzítették, hogy nem esett le). A Mong Kon-hoz csak a mester nyúlhatott, Ő adta fel és vette le a harcosról. Nem szabad a földre tenni, mert akkor elszáll a varázsereje. A Wai Khru és a küzdelem alatt végig szól a Pi Muay, amely jellegzetes zenét takar magában, négy hangszert használnak hozzá: Pi Java, Klong Kaek (ezen belül: Narai, Nathan), Kong, Shing. A tánc alatt a Sarama dal szólal meg.

Mára már inkább hagyományőrzés miatt járják el ezt a táncot, illetve a tisztelet jelképe miatt is (edző és tanítványa közti). A fejdíszt csak a tánc alatt viselik, a kardísz végig fent van küzdelem alatt (természetesen van, ahol az sincs fent). Egyik oka, hogy Thaiföldön kívül máshol ritkán járják el, a vallási hovatartozásuk, ugyanis (pl.: muszlim) nem imádkozhatnak más harcos szellemekhez.

Wai Khru – Ram Muay felépítése:

Elsőként a Wai khru-t mutatja be a harcos, amivel tiszteleg a harcos szellemek és az oktató előtt. Ringbe belépés közben porszemekkel szórja a lépteit, ez rituálé varázsigeként szolgál, az ellenfélerejének gyengítéseként. Azután körbe járja a ringet (jobb kéz felé kezdve), mind a négy sarkában megáll és meghajol ezzel megtisztítva minden félelemtől és bajtól a küzdő teret. Majd besétál a ring közepébe, ahol elkezdi a Wai Khru-t, amely rengetek figurából áll, és klubbonként máshogy épül fel, egyedi stílussal. Az egyik legnépszerűbb a „Négyarcú Promma” ahol a harcos térdelő pozícióban van, a lábfejek és a térdek érintik a talajt. A kezek a mellkas előtt összeérnek, ezután ütemesen megérintik a talajt majd a homlokot. Ezt háromszor megismétli. Utána felemeli a bal térdét és a bal könyökével támaszkodva feláll. Miután felállt, az egyik lábát és kezét a magasba emeli, és bal irányba elmozog. Végül szintén a jobb lábára támaszkodva előre dől, a teste merőleges a talajra, karjait széttárja, mint egy madár. A harcosok Thaiföld szent madarának, – mely címerükben is található – a Garuda madár mozdulatait utánozzák a táncban. Testükön viselik (karjukon: Pra Jead, fejükön: Mong kon) a madár tollazatát, melyet mesterük ad fel rájuk a mérkőzések előtt. A tánc második része a Ram Muay, ami közvetlen a Wai Kruu után következik. A két ellenfél feláll, egymás felé fordulnak és elképzelik a harc menetét, amit jelképekben el is játszanak, Például a legismertebb mozdulat, amikor az egyik harcos nyilat lő a másik harcos felé. Ennek a harci táncnak másfajta a szerepe, ellazítja a testet és a szellemet egyaránt, segít a koncentrációban és lélekben felkészülni a küzdelemre. Rendkívül fontos, hogy a mester és tanítványa megismerjék egymás gondolatait, s elméjük találkozzon.

Wai Khru – Ram Muay bemutatása:

 

Segéd forrás: http://thaiboxeger.hupont.hu/12/a-wai-kruu

Use Facebook to Comment on this Post